Marokkói nyár a budapesti télben


DSCF1312Magyarország, Budapest – A magyar-marokkói gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok erősítése a célja a budapesti Nagyvásárcsarnokban megnyílt, háromnapos rendezvénysorozatnak. A kultúra és a konyhaművészet segítségével.

Cikk folytatása

A mérsékelt iszlamisták győzelme Marokkóban

Marokkó, Rabat – A mérsékelt iszlamisták bejelentették győzelmüket a marokkói előrehozott törvényhozási választáson. A részvételi arány 45 százalék körüli volt. A választást az uralkodó azzal a szándékkal írta ki most novemberre, hogy a nyári alkotmányos reformjainak támogatottságát lemérje.

A tegnapi előrehozott törvényhozási választáson 13 millió marokkóit vártak az urnákhoz. Hivatalosan új képviselőket választottak. De ez a voksolás az uralkodónak is fontos visszajelzés a nyári reformjairól. A változtatásokat az év eleje óta tüntetéseken, interneten követelték fiatalok. VI. Mohamed vitatott reformjai elvben a demokrácia kiszélesítését célozták. Az uralkodó ezért is hozta előre a jövőre esedékes választásokat. Az még kérdéses, hogy a 45 százalékos részvételt meggyőzőnek tartja majd a marokkói király.

Az urnák lezárása után néhány órával a mérsékelt iszlamistának számító Igazságosság és Fejlődés Pártja bejelentette, hogy megnyerték a választásokat méghozzá lényeges fölénnyel. A hivatalos végeredmény vasárnap várhatóan délutánra lesz meg.

Választás és reformteszt Marokkóban

Marokkó, Rabat – Törvényhozási választásokat tartanak Marokkóban. A voksolásnak azonban más tétje is van. A marokkóiak szavazataikkal az uralkodói reformokról és az új alkotmányról is most mondhatnak véleményt.

Cikk folytatása

Választási visszaszámlálás Marokkóban

Marokkó, Rabat – Előrehozott törvényhozási választásokat tartanak pénteken Marokkóban. Az ellenzéki Február 20-a mozgalom azonban bojkottra szólít fel.

Több marokkói nagyvárosban, Casablancában és Rabatban is tüntetéseket tartottak a hétvégén. Összesen csaknem tízezer embert vitt az utcákra a Február 20-a mozgalom. A november 25-ére kitűzött törvényhozási választások bojkottjára bíztattak a tüntetők. Az ellenzékiek szerint, mivel nincs demokratikus alkotmánya az országnak, ez a választás pusztán pénzkidobás. A mozgalmat az arab tavasz eseményei hozták létre. A támogatói kör elég széles skálán mozog. Megtalálhatók közöttük az iszlamisták éppúgy, mint a baloldaliak és a független egyetemisták.

A mostani előrehozott képviselőválasztásokról még a nyáron döntött az uralkodó, az alkotmányos reform lépéseit megerősítő népszavazáskor. VI. Mohamed a választások után modernebb intézményrendszert remél az új törvényhozástól, amely a kormánnyal együtt a korábbinál több hatalommal bír majd.

A „Bizalom Pecsétje” kamarai tagoknak

WCN_konferencia_014_250x194Magyarország, Budapest - A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara csatlakozott egy széles körben ismert nemzetközi kamarai szolgáltatáshoz. A World Chamber Network (WCN) és a Chamber Trust (CT) rendszer lényege, hogy a kamara minden belépő tagnak a saját ellenőrző rendszere, illetve az érdekképviselet ajánlása alapján ad egy igazolást a vállalkozás üzleti megbízhatóságáról. Ezt a nemzetközi hálózat Chamber Trust pecsétje tanúsítja.

Cikk folytatása

További cikkeink...

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates