Magyar vállalkozók, irány Észak-Afrika!

dscf2378Észak-Afrika, Budapest- Forradalmak után kapcsolatépítés, a gazdasági együttműködés erősítése. Ezzel a céllal alakult meg a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Észak-Afrikai Szakmai Osztálya.

A magyar gazdaságpolitika irányítói és a BKIK szakmai osztályai között teljes az egyetértés abban, hogy nagy szükség van a frissen megalakult szervezetre. Erről Dr. Kiss Zoltán, a BKIK elnök-helyettese beszélt köszöntőjében, megjegyezve, hogy az Észak-Afrikai Szakmai Osztály célja a régió és Magyarország gazdasági kapcsolatainak erősítése, a kereskedelem bővítése. Ami pedig a konkrét feladatokat illeti, folyamatosan nyomon kell követni a piaci szereplők üzleti magatartását, a gazdasági és kereskedelmi tevékenységet folytató tagvállalatok általános, együttes érdekeinek érvényesülését és védelmét, erősíteni kell a képzéseken, továbbképzéseken való részvételt, akkreditált képzések megszervezését és lebonyolítását, biztosítani kell a szakmai kapcsolattartást és együttműködést.

A résztvevők az alakuló ülésen elfogadták a Szervezeti és Működési Szabályzatot, Szabó Helgát elnöknek, Bethlen Józsefet elnök-helyettesnek, Balogh Sándort pedig tanácsadónak választották meg.

Szabó Helga megköszönte a bizalmat, majd ismertette a Szakmai Osztály céljait, legfontosabb feladatait. Hangsúlyozta, hogy a térség országaival hagyományosan jó kapcsolataink vannak, amelyeket a meglévő alapokon, de lényegesen korszerűbb módszerekkel kell fejleszteni. Ehhez a Szakmai Osztály minden lehetséges segítséget megad az Egyiptomtól Marokkóig terjedő térségben tevékenykedni kívánó vállalatoknak.

Adnene Damergi, Tunézia magyarországi nagykövetségének vezetője, az ülés díszvendége fontosnak nevezte, hogy az Észak-Afrikai Szakmai Osztály olyan történelmi időszakban alakult meg, amikor a térség országai a forradalmak után demokratikus rendszereket építenek. Külön üdvözölte, hogy a Marokkói - Magyar Üzleti Tanács után Tunéziával is hasonló szervezet jön létre Magyarországon, amely a Kamarával összefogva igen hatékonyan tudja segíteni a gazdasági együttműködést. A képviseletvezető arra biztatta a magyar vállalatokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a tunéziai nemzetközi kiállításokon és vásárokon.

A tagvállalatok képviselői azt hangsúlyozták, hogy sokat várnak a Szakmai Osztály tevékenységétől, különösen az üzleti lehetőségek feltárásában, a vállalatközi kapcsolatok fejlesztésében és üzletember-találkozók megszervezésében.

Petz Gábor, a BKIK nemzetközi referense pedig azt ígérte, minden segítséget megad az elnökségnek illetve a hozzá forduló tagvállalatoknak.
{yoogallery src=[/galeria/eao]}
BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates