Marokkó 33 év után újra az Afrikai Unió tagja

Újra teljes jogú tagja az afrikai államok szervezetének Marokkó. Erről Addis Abebában döntött az Afrikai Unió csúcstalálkozója.

Az első lépést a visszatéréshez tavaly júliusban tette meg VI. Mohamed király. A mostanit megelőző, ruandai csúcsértekezlethez írott levelében jelezte a szándékot. Azt írta, országa célja az, hogy erősítse elkötelezettségét és részvételét Afrika ügyeiben, és konstruktívan kíván hozzájárulni az Afrikai Unió programjához és tevékenységéhez. Újra el akarja foglalni természetes helyét az intézményrendszerben, és úgy érzi, erre most elérkezett az idő. Ezt a tagállamok közül is sok így gondolta.

A marokkói kérelmet szeptemberben fogadták el hivatalosan. Most 39 ország szavazott mellette. "Marokkó most az Afrikai Unió teljes jogú tagja. Hosszú volt a vita, de végül az 54 tagállamból 39 elfogadta a visszatérését, jóllehet Nyugat-Szahara kérdése még mindig függőben van" – mondta újságíróknak Macky Sall szenegáli elnök. És hozzátette: nagyon örülnek annak, hogy így alakult, hisz ezzel is nő az afrikai család, ráadásul egy olyan fontos országgal, amely képes volt a kapcsolatait és a bizalmat fejleszteni az országok többségével.

VI. Mohamed király sokat tett azért, hogy helyreálljon Marokkó tagsága: maga is Etiópiába utazott, és több államfővel is tárgyalt a szavazás előtt.

"Gyönyörű nap, amikor valaki hosszú idő után hazatér" – mondta az uralkodó. "Afrika az én kontinensem és az otthonom. Végre itthon vagyok, és örülök, hogy látlak benneteket. Hiányoztatok" – fogalmazott beszédében az Afrika Unió 28. csúcstalálkozójának záróülésén.

Marokkó egyébként akkor is ápolta és fejlesztette a kétoldalú kapcsolatokat az afrikai országokkal, amikor kívül volt az Unión, fejlesztési akciókkal bizonyította szolidaritását a kontinens egész sor államával.

Az észak-afrikai ország 33 éve lépett ki a pánafrikai szervezetből, mégpedig azért, mert az elismerte és felvette soraiba a szerinte önkényesen kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Marokkó nem ismeri el Nyugat-Szaharát mint független országot, a királyság részének tekinti a délen fekvő területeket. A kilépésről még a mostani király édesapja, II. Hasszán döntött.

http://www.globoport.hu/182421/marokko-33-ev-utan-ujra-az-afrikai-unio-tagja/

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates