TGV-vel vált nagyobb sebességre a vasút Marokkóban

tgvMarokkó, Rabat – Gyorsvasutat építenek Marokkóban. Az építkezés ünnepélyes megnyitóján a francia elnök, Nicolas Sarkozy is részt vesz.

Franciák építenek gyorsvasutat Marokkóban. A vonalat a TGV mintájára építik meg Rabat és Casablanca között. A két ország még 2007-ben állapodott meg a beruházásról, ami körülbelül 4 milliárd dollárba kerül. A tervek szerint a 350 km hosszú vasútvonalat 2015-ben fejezik be. A marokkóiak francia és szaúdi bankoktól 2 milliárd dollár hitelt vettek fel az építkezésre. A kormány azt reméli, hogy projekt kivitelezése megszilárdítja a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat. Mohamed Berrada volt marokkói pénzügyminiszter viszont ellenzi a beruházást. Berrada elmondta, szerinte a kormánynak sokkal fontosabb dolgokra kellene költenie a pénzt, például az oktatásra és a szegénység leküzdésére. Karim Tazi marokkói szociológus úgy véli, hogy az építkezés költségei olyan magasak, hogy a jövő generációknak kell majd visszafizetniük a kölcsönt.

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates