Az egyiknek gazdagság, a másiknak átok a marokkói ezüstbánya

„Úgy élünk, mint a kőkorban” - így summázzák véleményüket a tiltakozó imiteriek. Aztán folytatják: „Se kórházunk, se iskolánk, ha orvos kell, 200 kilométert kell utazni”. Több százan gyerekek, fiatalok, és öregek is, tavaly nyáron felmentek a bányával szembeni hegycsúcsra és ott tiltakoznak az ezüstbánya miatt. A termelés 1969-ben kezdődött, évente több mint 240 tonnás kitermeléssel. A legutolsó éves eredmény után ez a legtermelékenyebb ezüstbánya földön, és ezért Marokkó a legjelentősebb ezüst exportőr. A helyiek szerint azonban az elmúlt évtizedekben nemhogy jobban élnének az ezüstbányászatból, hanem egyre rosszabbul. A környéken főleg mezőgazdasággal, állattartással foglalkozó berberek laknak. Arra panaszkodnak, hogy a technológia miatt a felszín alatti vizek eltűnnek, a kútjaik kiszáradnak. Feltételezik azt is, hogy a bánya szennyezett vizét sem szabályosan vezetik el. Mesélik, hogy egy bárány csorda ivott a bányavízből, és mindegyik példány elpusztult. Azt is kifogásolják a helyiek, hogy a bányában sincs munka. Szeretnék, ha a dolgozók 75 százaléka helyi lakos lenne, erre a cég nemet mondott. Az imiteriek lementek 60 százalékra. Erre a cég annyit válaszolt, hogy a munkaerő-felvétel teljesen átlátható szabályok szerint Casablancában zajlik. A bánya környékéről sokan felköltöztek a hegyre tiltakozni, azt mondják, nincs veszteni valójuk.