A marokkói külügyminiszter az AHU-nál
A hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Szaad ad-Din al-Oszmani marokkói külügyminiszter pénteken az Afrikai-Magyar Egyesület budapesti szákházában tárgyalt. A vendéglátó Balogh Sándor, a Marokkói-Magyar Üzleti Tanács magyar társelnöke volt, mellette magyarországi üzletemberek fogadták a vendéget. A találkozó célja az volt, hogy a felek áttekintsék azokat a konkrét gazdasági, üzleti lehetőségeket, amelyek a politikai kapcsolatok megerősödésének köszönhetően nyílnak a két ország között.
A Marokkói-Magyar Üzleti Tanács az elmúlt hónapokban több projektet is elindított, magyarországi raktárbázist ajánlott fel a marokkói kereskedőknek, március 15-én pedig megnyitotta Rabatban a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központot. A centrum a két ország üzletemberi, gazdasági partnerei számára biztosít megfelelő találkozási lehetőséget, helyszínt az információcserére, a bemutatkozásra.Szaad ad-Din al-Oszmani a magyar üzletemberekkel folytatott megbeszélésen fontos lépésnek nevezte az MMÜT létrehozását, mint mondta, az Üzleti Tanács azokat a feladatokat vállalta magára, amelyekkel a politikusoknak már korábban foglalkozniuk kellett volna.
{youtube}hOAJTkm8gOE{/youtube}
{youtube}YOSpOEzDs3Y{/youtube}
Marokkó ideális kiindulópontja lehet a magyar vállalatoknak Afrika felé, ugyanilyen szerepet tölthet be Magyarország is a marokkói gazdaság szempontjából: az észak-afrikai ország vállalatai számára közép-európai tevékenységük központja lehet, a marokkói áruk innen juthatnának el a régió többi országába - ezt a lehetőséget kell most konkrét projektekben, üzletekben megragadni, mondta a megbeszéléseket követően Balogh Sándor.
Szaad ad-Din al-Oszmani üdvözölte, hogy a magyar-marokkói kapcsolatok az utóbbi időben elmélyültek, ezt kell folytatni a politikai, a gazdasági élet szereplőinek és a civil szféra képviselőinek bevonásával.
Szaad ad-Din al-Oszmani az első marokkói külügyminiszter, aki hivatalos látogatást tesz Budapesten, így nem túlzás új kezdetről beszélni a két ország kapcsolataiban.
Szaad ad-Din al-Oszmani marokkói külügyminiszter, Nourdine Benomar, Marokkó nagykövete, Balogh Sándor, az Afrikai - Magyar Egyesület elnöke
Balogh Sándor, az Afrikai - Magyar Egyesület elnöke, Szaad ad-Din al-Oszmani marokkói külügyminiszter, Nourdine Benomar, Marokkó nagykövete