Nő a csúcson – először állhat nő a Marokkói Vállalatok Szövetségének élén

65465Marokkó, Rabat – Történetében először nő lehet az elnöke a Marokkói Vállalatok Szövetségének. Meriem Bensalah Chaqroun jelölése nem csak a szövetség tagságának érdeklődését váltotta ki, hanem a marokkói társadalomét is.
Ilyen még nem volt, de most lehet. Ennek a jegyében várja az elnökválasztást a Marokkói Vállalatok Szövetsége (MVSZ). Meriem Benaslah Chaqroun jelölése felrázta a szövetséget. A hölgy jelenleg az egyebek mellett ásványvízzel foglalkozó Oulmes cégcsoport feje. Első diplomáját Párizsban, a másodikat Dallasban szerezte. Tagja az al-Maghrib (ez a marokkói nemzeti bank) monetáris tanácsának. Néhány éve a Forbes magazin a világ ötven legbefolyásosabb nője közé sorolta.
Az MVSZ elnökségért egyszer már indult, de 2007-ben végül visszalépett, azzal az indokkal, hogy vannak más kötelezettségei. Mostani pályázata is élénkítette a szövetség életét. Úgy tűnik, két versenytársa akad, a szövetség hivatalban lévő elnöke még nem nyilatkozott, hogy indul-e az újraválasztásért. A sajtó szerint a már ismert két jelölt súlytalan, a marokkói „vaslady”-hez képest.

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates