Marokkói szeszadó emelés – a pancsolt piák terjedésétől tartanak a borászok

maMarokkó, Rabat – Nem tetszik a marokkói borászatoknak az fogyasztási adó emelése. Szerintük a kormány nem jut jelentős bevételhez ezáltal, mert az emberek feketén szerzik majd be az alkoholt.

 

Minden alkoholtartalmú ital adóját emeli az idei pénzügyi törvény. A borászok szerint, akik egyébként a 12 százalékos emeléssel jobban jártak, mint a sörösök, vagy a pálinkakészítők, visszájára fordulhat az állam szándéka. Azt elismerik, hogy a költségvetési bevételek növelésére szükség van, de az adóemelés mértékét túlzottnak tartják. Úgy vélik, ezzel csak az illegális szeszfőzdék és borpancsoló üzemek járnak jól. A drágulás miatt ugyanis a fogyasztók az olcsóbb italokat keresik majd. A „fekete” szeszgyárakban pedig semmilyen garancia nincs arra, hogy higiénikus körülmények között, tisztességesen előállított italok kerüljenek a piacra. A borászok emlékeztetnek arra is, hogy hasonló adóemeléssel már 1979-ben is próbálkozott az állam, akkor a hivatalos alkoholfogyasztás hatodával esett vissza, így az új teher összességében kevesebb bevételt hozott az költségvetésnek.

 

 

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates