Daciákat gyárt a Renault Marokkóban

dacia_logoMarokkó, Tanger – Elkészült a francia Renault autóipari konszern új üzeme Marokkóban. A gyár már túl van a próbaüzemen, most a hivatalos avatásra készülődnek. Csütörtökön VI. Mohamed jelenlétében, a tervek szerint királyi pompával avatják fel az üzemet.

 

Még a gazdasági válság előtt, négy és fél éve kezdett az üzem építéséhez a Renault Tanger mellett. A zöldmezős beruházás 1,1 milliárd euró értékű. Az üzemcsarnok egy több mint háromszáz hektáros területen fekszik. Két gyártósor lesz benne. Az első már most áprilisban termelni fog, a másodikat 2013-ban helyezik üzembe. Az új gyárban Daciákat szerelnek majd össze, mert a romániai üzem kapacitása elérte a maximumát. A tervek szerint, ha mindkét gyártószalag elindul, az éves termelés négyszázezer autó lesz, ennek kilencven százaléka exportra, főleg a francia piacra kerül. A Renault hatalmasat nyer a beruházáson, hiszen a marokkói üzemben az átlagos jövedelem 240 euró lesz és az egész letelepedéshez a marokkói kormány is támogatást ad.

A gyár megnyitása nagy visszhangot váltott ki a franciaországi Renault dolgozók körében. Attól tartanak, hogy az olcsó munkaerő miatt elveszíthetik az állásaikat. Az autóipari nagyvállalat azzal próbálja nyugtatni a kedélyeket, hogy a marokkói olcsó munkaerő minden legyártott autóval 800 eurót termel majd Franciaországnak.

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates