Gazdasági munkaprogram Marokkóban

Marokkó, Rabat- A Magyar – Marokkói – Üzleti Tanács két társ elnöke (magyar részről Balogh Sándor, a marokkóiról Yousef Alaoui) aláírta Rabatban a szervezet 2011 – 2012 évre szóló munkaprogramját. A magyar nagykövetség épületében rendezett ünnepség arra is alkalmat adott, hogy a két fél áttekintse az együttműködés konkrét feladatait.

Mindkét ország vállalatai komoly érdeklődést mutatnak a mezőgazdaságban, az iparban, a gyógyszeriparban és a környezetvédelemben kínálkozó lehetőségek iránt. A munkaprogram ezeket a területeket kiemelten kezeli.
A felek azt is rögzítették, hogy együttműködnek az árubemutató hetek megszervezésében, támogatják a vállalatok megjelenését a Magyarországon, illetve Marokkóban megrendezésre kerülő ipari és szolgáltatási vásárokon. Ezen túlmenően elősegítik azoknak a projekteknek kidolgozását, beindítását, amelyek egybeesnek az Európai Unió Marokkót támogató törekvéseivel.
Az aláírt együttműködési okmány összhangban áll a két ország erősödő gazdadasági – kereskedelmi, kormányzati együttműködésével. Ennek fontos eleme volt Becsey Zsolt államtitkár 2010. decemberi marokkói látogatása és részvétele a kétoldalú Gazdasági Vegyes Bizottság első ülésén.

[ A cikk a kép alatt folytatódik! ]

rabat1

rabat2

CSELEKVÉSI TERV

MAROKKÓI-MAGYAR ÚZLETI TANÁCS

2011

A Cselekvési Terv a legfontosabb területeket tartalmazza, amelyek a következők :

Mezőgazdaság, élelmiszeripar (főleg friss termékek)

A magyar vállalatok érdeklődnek a marokkói termékek iránt. A marokkói termékek jobb forgalmazása és terítése egy marokkói logisztikai bázis létrehozását igényli Magyarországon. A Felek megállapodtak abban, hogy a megvalósítás érdekében közös tervet dolgoznak ki.

Egy marokkói cég és magyar partnere állattenyésztési, vágóhídi és daraboló projekt létrehozásán dolgoznak, egyidejűleg tervbe vették magyar eredetű szarvasmarhák importját.

Az MMÜT-nek segítenie kell tagvállalait hosszútávú együttműködési kapcsolatok létesítésére a mezőgazdaság területén, különös tekintettel a két ország mezőgazdászainak az idők során felhalmozódott tapasztalataira.

Turizmus : figyelembe véve a Vision 2020 programot az érdekeltek megvizsgálják annak lehetőségét, hogy egy Budapest – Casablanca repülőjárat gazdaságos lenne-e. Ezt követően az MMÜT felkéri mind a marokkói mind a magyar utazás szervezőket, hogy vegyék fel egymással a kapcsolatot.

Foszfát : (Marokkó a világ legnagyobb foszfát termelője). Kapcsolat rendszerén keresztül az MMÜT miden szükséges intézkedést meghoz, hogy kapcsolatot létesítsen az OCP és a foszfát, valamint foszfát-termékek importjában érdekelt magyar vállalatok között.

További partnerségi lehetőségek a magyar és a marokkói vállalatok között :

- Igen sok ipari együttműködési lehetőség van, mint például : autóipar, víztisztító berendezések, vízügyi tanulmányok és kivitelezések általába, kikötői portáldaruk tervezése, építése, valamint a Marokkóban már létező daruk felújítása és modernizálása (Casablanca, Kenitra, Tanger, Agadir), termálvíz-kutatás és kitermelés, geotermikus energia termelés, belső- és külső szigetelő- és burkoló anyagok szállítása, úthálózat-fejlesztési tanulmányok, és egyebek

- A környezetvédelem területén: környezetvédelem általában, szennyvízkezelés, megújuló energia, vízminőség védelem, mikrobiológia és biotechnológia, egészséges környezet, bio-üzemanyagok előállítása és alkalmazása

- egészséges környezet kialakítása, szennyvíztisztítás, ipari- és mezőgazdasági bioenergia előállítása

- környezetvédelmi szakértői vélemények és megvalósíthatósági tanulmányok készítése

- fenntartható fejlődéssel kapcsolatos javaslatok kidolgozása

- technológia-transzfer

- biogáz és biotrágya termelése és alkalmazása

- biotechnológiai növényvédelem

- foszfátalapú mikroalga-telepek létesítése

- különböző ipari, kommunális és mezőgazdasági emissziók felhasználása mikroalga-telepek alkalmazásával és biotechnológiai termékek termelésével

- együttműködés Naperőmű-telepek létrehozásában

együttműködés napelem-gyártó üzem létesítésében

 

 

 

BIGtheme.net Joomla 3.3 Templates